Kategória archívum: Cikkek

5 dolog, amit lehet Ön sem tudott a kávéról

  1. Ahány nemzet, annyi féleképpen kávézik.

    Az olaszok cukorral, a mexikóiak fahéjjal, a belgák csokoládéval, a marokkóiak borssal, az etiópok sóval, a Közel-Keleten többnyire kardamommal és egyéb fűszerekkel ízesítik. Az első európai kávéház 1624-ben Velencében nyílt meg La Bottega del Caffé néven.

  2. A kávé a második legfontosabb kereskedelmi cikk a világon.

    Az első, a legnagyobb mennyiségben forgalmazott termék a kőolaj.

  3. Az eszpresszó a latin „nyomni” szóból ered.

    Mint ahogy a többi kávéfajta, az eszpresszó avagy presszókávé neve is az elkészítés módjára utal, és olasz eredetű: az eszpresszógép az “összenyomott” őrölt kávén át magas nyomással épp forráspont alatti hőmérsékletű vizet présel. Egy jó presszókávénak ugyan magas a koffeintartalma, de kis adagban is fogyasztjuk, kivéve, ha egy nehéz reggelen a napot egyből egy dupla-presszóval, azaz doppióval indítjuk. (Egy adag eszpresszó körülbelül 7 gramm kávéőrleményből készül.)

  4. A leghíresebb kávés idézet

    „A kávé kétkedővé, komollyá, és filozófussá tesz minket.”
    Jonathan Swift

  5. Minél frissebb, annál jobb!

    A kávé akkor a legízletesebb, ha közvetlenül főzés előtt frissen őrölik. A vákuumcsomagolású kávé szintén képes azonos mértékben megőrizni a frissességet, de amint felbontja a csomagolást, a kávé sajnos a fénnyel és levegővel való érintkezés következtében fokozatosan veszít aromájából.

Próbáltad már?

Próbálja ki most kedvezményes Cafeland kapszulás kávéinkat!

Kávé jótékony hatásai- van ilyen?

Sokan ezzel kezdik a napot, sokan még este is fogyasztják. Olvasni sok -sok cikket, hogy mikor ne fogyasszuk, de nézzünk egy -két olyan indokot, ami a kávé pozitív hatásairól szólnak:

  • Elsődlegesen élénkítő hatását érdemes megemlítenünk, hiszen a kávé számottevő koffeint, kollagénsavat és terpéneket tartalmaz. A koffein az idegsejtekben az adenozinreceptorok gátlója – mivel az idegi ingerületátvivő anyagok működését befolyásoló adenozin általában szintén gátló hatású, így a gátlás gátlásával a koffein az idegsejtek működését serkenti.
  • több tanulmány is igazolta, hogy napi egy csésze kávé elfogyasztása felére csökkentette a májrák rizikóját,
  • megfelelő D-és C-vitamin bevitele mellet napi 2-3 csésze kávé, csökkenti a csontritkulás előfordulását
  • csökkenti a kettes típusú diabétesz lehetőségének kialakulását

Amellett, hogy finom és egészségügyi hatásai is bizonyítottak, vigyázni kell bizonyos betegségek esetén a kávé fogyasztással! Pl:

  • reflux,
  • magasvérnyomás,
  • gyulladásos bélbetegség…stb.

Keresd meg a számodra megfelelő ízt webshopunkban is! 

Prémium állateledel

Szinte a csapból is az folyik már, hogy együnk egészségesen, s mozogjunk eleget, hiszen ez a hosszantartó élet és fiatalos megjelenés titka. Így nem meglepő, ha egyre több márka vonultat fel prémium állateledeleket termékei közt, hiszen ami jár az embernek, az járhat kedvenceinek is. Emiatt az Állati-Fincsi webáruházunkban igyekszünk olyan prémium állateledeleket is feltenni kínálatunkba, melyekbe egyből beleszeretnek kedvencei, hiszen természetes összetevőik, friss alapanyagaik, s a gondosan összeválogatott vitaminok és ásványi anyagoknak köszönhetően házőrzői biztosan jól tápláltak, s sokáig egészségesek lesznek.

Kínálatunkban így kaphatóak például az alábbi prémium állateled márkák:

  • Trovet LRD táplálékérzékeny kutyusoknak készült konzervek,
  • Happy Dog eledelek emésztési zavaros és allergiában szenvedő kutyáknak, illetve
  • Brit Premium Dog teljes értékű kutyaeledelek is

Mivel mi is nagy állatbarátok vagyunk, emiatt kínálatunkba csak olyan termékeket töltünk fel, melyeket mi is szívesen adunk négylábú barátainknak, hiszen hűségüket, szeretetüket és odaadásukat nem lehet eleget viszonozni. Így fontosnak tartjuk azt a szemléletet, miszerint kutyusainknak is ugyanúgy jár a prémium állateledel, ahogy nekünk is a finom vacsora vagy ebéd. Nézzen körül állateledel webáruházunkban, s használja ki aktuális akcióinkat, hogy kedvenceinek még kedvezőbb áron tudja megvásárolni a prémium állateledeleket. S ne feledje, amennyiben 10.000 Ft feletti értékben vásárol nálunk, az Állati-Fincsi webshopban maximum 40 kg-ig, mi álljuk a szállítási költséget!

szaraz-kutyatap-valaszto

Száraztáp választó kutyáknak

Rengeteg új kutyatulajdonos keres fel minket azért, hogy segítsünk nekik kiválasztani azt a típusú száraztápot, mely tökéletesen megfelel kedvencük korának, méretének, fajtájának és életviteli szokásainak. Ezért úgy gondoltuk, hogy összegyűjtjük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a választás a rengeteg féle száraztáp közül.

  • Mielőtt száraztápot választ kutyájának fontos megnéznie azt, hogy hány éves kutyusoknak való a táp, hiszen más kell egy kölyök kutyának, s megint más egy felnőttnek.
  • Ezután érdemes megnézni az összetevőket, hiszen a legtöbb kutyának húsra és némi zöldségre van szüksége, emiatt fontos, hogy olyan tápot válasszon, melynek csomagolásán fel vannak tüntetve a tápanyaggal kapcsolatos információk.
  • Azt is érdemes megnézni, hogy a kutya mennyire aktív a nap folyamán, illetve milyen fontos ásványi anyagokra és nyomelemekre van szüksége a rendes fejlődéshez, így könnyedén tud olyan típusú száraztápot választani házőrzőjének, mely megfelel arra, hogy fennakadás nélkül tudja végezni a mindennapi aktív életét.

Mivel mi is állatbarátok vagyunk, emiatt silány vagy megkérdőjelezhető származású és minőségű eledeleket nem forgalmazunk, így csak és kizárólag olyan kutyatápok találhatóak webáruházunkban, melyektől házőrzője sokáig egészséges és élettel teli lesz. S miután a kutyusoknak is van ízlésük, emiatt nem érdemes első alkalommal egy 30 kilós kiszerelést venni, hiszen kárba vész az eledel, ha kedvencünknek nem ízlik a táp. Így ilyenkor érdemes egy kisebb kiszerelést választani, s megnézni, hogy ízlik-e a kutyusnak. Nézzen körbe kutyáknak való száraztáp kínálatunkban!